2015. május 4., hétfő

Barna kenyér paleo módra

Egy ideje foglalkoztat a kenyér dolog, mert a nagyobbik lányom nem hajlandó nem enni. A kicsi csak a vajat nyalja le róla. Nem akarok már jobb minőségű, de búzából készült kenyeret sem venni, mert attól pedig én nem érzem jól magam. Nincs bizonyított allergiám, de ha glutént eszem, akkor mindig visszajön a "kő a hasban" érzés és úgy nézek ki, mint négyhónapos terhesen.

Ez most egy amerikai szakácskönyvben olvasott recept, amit helyettesítettem azzal, ami itthon volt. A mértékegység a csésze (cup), de én vettem az IKEA-ban egy olyan mérő kancsót, ami eleve cupokra, azaz csészékre van méretezve. Az eredmény egy kissé tömör állagú, rozskenyérre emlékeztető ízű kenyér lesz. Legközelebb szerintem egy kis vizet is adok hozzá, úgy hátha magasabb lesz. De így is finom volt, nem tojás ízű. 5-6 szelettel több lesz, mint a képen, csak már megdézsmáltuk, mire lefotóztam. 


Hozzávalók:
1/2 csésze szezámliszt
1/2 csésze zöldbanán liszt
3/4 csésze darált lenmag vagy lenmagliszt
1/2 teáskanál só
1/2 teáskanál szódabikarbóna vagy 2 teáskanál sütőpor
4 nagyobb tojás
1 dl olívaolaj
2 teáskanál őrölt kömény

175 fokra előmelegítem a sütőt. A mérőedényben összeállítom a liszteket, a sót, és a sütőport vagy a szódabikarbónát és a köményt. Én géppel kevertem össze a száraz anyagokat először a tojásokkal, aztán az olajjal. Ezt a masszát betettem egy téglalap alakú szilikon formába és 35-40 percet sütöttem. A tűpróbát érdemes kivétel előtt megcsinálni. Egy órát kell hagyni hűlni és utána lehet szeletelni.


2015. április 28., kedd

Csupa tavasz tortilla reteklevél pestóval és sült retekkel

Újra felkértek a Fem3 Cafe műsorába főzni és valami igazán tavaszi különlegességet kértek. Nemrég olvastam a Fűszer és lélek blogon két retek receptet, ami megihletett és egy nagyon finom fogás készült egy harmadik bevonásával. Először elkészítettem a pestót, aztán a sült retket és végül a tojáslepényt és a tortilla lapokat. Nagyon vicces, ahogy Berki Krisztián mindig sajnálkozik az alapanyagok láttán, aztán pedig alig tudja abbahagyni a kóstolást. A pesto jó még húsokhoz, gluténmentes tésztákhoz. A sült retek pedig köretként is megállja a helyét, de egy rántottával reggelire is el tudom képzelni.



Tortilla (2 nagy lap)
4 tojásfehérje
4 tk útifűmaghéj
3-4 ek szezámliszt
1 tk só
kókuszzsír a sütéshez

A tojásfehérjét habbá verem, ehhez jön a többi alapanyag.
Egy serpenyőbe teszem a kókuszzsírt és a tészta felét szétkenem a serpenyőn. 1-2 perc alatt megsül az egyik fele és óvatosan, egy lapáttal megfordítható. Ugyanennyi ideig kell még sütni.


Reteklevél pesto
Két csomó reteklevél
2 dkg mandula szeletelve, vagy héj nélkül
2 dkg dió
5 dkg parmezán (nekem hosszan érlelt Cheddarom volt itthon)
2 gerezd fokhagyma
só, bors
1-1,5 dl olívaolaj
pár szál snidling apró darabokra vágva
A diót, és a mandulát száraz serpenyőben picit megpirítom. A hozzávalókat a snidling kivételével a turmixba öntjük, és eldolgozzuk.. A snidlinget csak a végén keverjük hozzá, hogy darabos maradjon.

Sült retek:
2 csomó apró hónapos retek
2 csomó újhagyma
0,5 citrom leve
3 ek olívaolaj
1 ek vaj
frissen őrölt bors
nagy szemű tengeri só
A retket és az újhagymát alaposan megmossuk. Fontos, hogy tényleg csak apró retkek jók sütni. Az újhagymát 5-6 cm hosszú darabokra vágjuk. Forró serpenyőbe öntjük az olajat és a vajat, majd rászórjuk a zöldségeket és a citrom reszelt héját. Két percig pirítjuk. Rányomjuk a citromlevet, sózzuk borsozzuk.
A pestot és a sült retket egy két tojásból készült, csíkokra vágott tojáslepénnyel együtt beletekerjük a tortilla lapba.

2015. április 23., csütörtök

Maglisztmentes süti kis és nagy kezekbe

Van egy örökmozgó másfélévesem, aki imád kutyafuttában enni, főleg kekszet. Evett már háztartási kekszet, nem tagadom, de úgy érzem, mivel nagyobb mennyiséget eszik, biztosan ki kell találnom valami egészségesebb megoldást. Vettem már bolti gluténmentes kekszet, de azoknak az íze nem jött be annyira. A paleo kekszek pedig, amiket kapni lehet, egyszerűen megfizethetetlenek. Úgyhogy íme egy kísérleti keksz, ami akár torta, vagy süti alap is lehet.
A neten keresgélve láttam meg egy receptet, de tovább gondoltam, mivel van itthon egy csomag zöldbanán liszt kipróbálásra. A szerelem nem következett be azonnal, de lassan barátkozunk. Azért is jó ez a liszt, mert ezzel több a lehetőség, amit használhatunk, ha nem csak paleo, de maglisztmentes dolgokat szeretnénk sütni.
Többféle formában próbáltam megsütni: macis, madeleine, kicsi kuglóf, és sima lapnak, amiből kiszaggattam a nyuszikat sütés után. Egy általános tanulság van, ez a süti hidegen, vagy inkább másnap finom igazán. A tesztalanyomnak eléggé ízlett.
Hozzávalók:
3/4 csésze kókuszzsír
3 tojás
'1/4 csésze tápióka szirup
1/4 csésze kókuszcukor
1 és 1/2 csésze mangós-kókuszos zöld tea, de lehet víz is szerintem, vagy kókusztej
1 csésze kókuszliszt
1 csésze zóldbanánliszt
1/2 csomag sütőpor
A kókuszzsírt az édesítőkkel kikeverem elektromos keverővel, aztán hozzáadom a tojásokat egyenként, Igyekszem a lehető leglevegősebbre keverni. Aztán hozzáadom a teát, majd az összekevert száraz alapanyagokat is belekeverem. Utána beleteszem a kiválasztott formákba és előmelegített sütőben 180 fokon kb. 30-40 percig sütöm.